Ablakot nyitok a fénynek

Tartalom ◊ Önéletrajz ◊ Ablakot nyitok a fénynek ◊ Égi ajándék ◊ Merítem korsóm + Magasztos percek ◊ Vigaszom szellődalokkal ◊ A csend varázsa ◊ A változások állandóságán ◊ Őszi hangulat ◊ Nyírfaerdő ◊ Búsong a lelkem + Szelíd szavakkal ◊ Mulatnak az istenek ◊ Természetképek + Bízom még ◊ Megkoppan gondolattal ◊ Végső soron ◊ Kérdéses kérdések ◊ Álomtorzó ◊ Múltba nézőn ◊ Aranyport hintek ◊ Búcsú szonett ◊ Hajnali ébredés ◊ Őszutó ◊ Gemenc ◊ Szmog ◊ Sortüzek ◊ Október végén ◊ Vidra tánc ◊ Téli berek ◊ Az öreg ház + Tanyák ◊ Hideg eső esik ◊ Fénnyel élek ◊ Porszemek ◊ Üzen a homok ◊ A tárlatról ◊ Hunok tánca ◊ Isten tenyerén ◊ Porban - kőben ◊ Lehettem volna ◊ Mindhiába ◊ Síromra Ajánlás Kovács I. József (Pilinszky díjas költő) kötetét élmény olvasni bárkinek, aki elmerül ritmusos soraiban. Érzelem dús, lendületes írásai emlékeztetnek lánglelkű, világhírű népi költőnk, Petőfi Sándor verseire. Kovács I. József is szilaj vérrel, forró hevülettel ír hazájáról, az alföldi tájakról, gyermekkori emlékeiről, szenvedélyes érzelmeiről, és a hazaszeretetről. Lírai és nemzeti elkötelezettségű ember. Ő alapította meg Kecskeméten húsz évvel ezelőtt, és tartja össze a mai napig is a Bács-Kiskun Megyei Költők és Írók Baráti Körét. Tudjuk, a művészek sajátságos talentumot kaptak gondolataik, érzelmeik kifejezésére, ami azért nagy dolog, mert a lélek mélyén örvénylő titkokat a legtöbb ember nem tudja kifejezni, és magába roskad vele. Kovács I. József nem ilyen ember. Ő kikiáltja a világba, amit gondol, amin kesereg, vagy ami éppen felvidítja. Meglátja az élet szépségeit, örömeit és azokat rímbe szedve a nagyközönség elé tárja. Amikor magányos, a "nem mondhatom el senkinek, elmondom hát mindenkinek" érzéséből fakadva dalol, hogy akik fogékonyak költészetére, rátaláljanak, és ily módon leljen társakra, barátokra. Eleinte gyermekkori emlékekről, állatokról, vadászatról ír, majd ezeket családi, lírai versek követik, mígnem eléri a csalódás. Álmai összetöredeznek, a jövőbe vetett hite megkérdőjeleződik. Keserű politikai verseivel, és a sötétségről, az élet végességéről szomorú versei tanúskodnak. Létének kicsinységét, a magányban érzett elesettségét, és a világmindenségben elfoglalt helyét keresi a Porszemek és kopjafák című kötetben az Üzen a homok című költeményében. Ebben mint kis porszem kiált az ég felé, keresve társait, a többi kis homokszemet. Érezteti velünk, hogy valamennyien egy-egy kis porszem vagyunk abban a végtelen homokóceánban, amely az emberiség nagy családjának