Kritikus tömeg alatt: a fejlesztési együttműködés lehetőségei a kisebb nagyvárosokban

A globális gazdaságban lezajló folyamatok a bővülő agglomerálódás és a nagyvárosok radikális felértékelődése felé mutatnak. A világvárosok hálózata és a hozzájuk kapcsolódó nagyvárosi központok a magas hozzáadott értékű gazdasági tevékenységek erős koncentrációját valósítják meg, és ezek a térségek a fejlesztéspolitika idealizált esettanulmányaivá is válnak. Ezzel párhuzamosan azonban az elégséges méretgazdasági előnyökkel nem rendelkező, 100–300 ezer lakosú kisebb nagyvárosok a perifériára sodródás veszélyével kénytelenek szembenézni. Mivel ezek a városok és kapcsolatrendszereik fedik le a közép-európai tér jelentős részét, kritikus kérdés, hogy képesek-e alkalmazkodni az uralkodó térfolyamatokhoz, képesek-e a gazdaságukat jó irányba elmozdító fejlesztő együttműködések kialakítására.Ebben a tanulmányban három kisebb nagyváros (Pécs, Miskolc és Győr) példáján azt vizsgálom, hogy a gazdasági szerkezet, a telephelyi adottságok és az üzleti környezet átalakulása, valamint a hálózatszerveződés milyen kapcsolatban van a helyi–térségi intézményi struktúrákkal, és mennyiben lehetséges az innovatív fejlesztéspolitika kialakítása olyan térségekben, ahol csak gyenge agglomerációs előnyök találhatók. A tanulmány felhívja a figyelmet a kedvező folytonosságot hordozó örökölt tényezők és az emberi erőforrások, a társadalmi tőke jelentőségére, valamint az ezek folyamatos megújítására képes intézményrendszer fontosságára.A városi kormányzás gyengesége miatt és meghatározó, tőkeerős hazai nagyvállalatok hiányában nem beszélhetünk fejlesztő városi rezsimekről, de a helyi tudás és a stratégiai gondolkodás városi térségekben fellelhető elemeinek egymáshoz illesztésével kialakíthatók a fejlesztési döntések megfogalmazására és képviseletére alkalmas fejlesztési koalíciók, illetve a neokorporativista (osztrák és délnémet mintájú) modellhez közel álló formalizált együttműködési rendszerek.