Az északkeleti nyelvjárási régió kései középmagyar kori hangállapotáról Barkóczy Krisztina levelei alapján

Jelen írás az északkeleti nyelvjárási terület hangtani jelenségeit tárja fel a középmagyar korban, Barkóczy Krisztina férjéhez, Károlyi Sándor tábornokhoz 1698 és 1711 között írt levelei alapján. Barkóczy Krisztina (1670–1724) Ugocsa és Bereg vármegyében élt, majd a Szatmár megyei Károlyi-birtokon. A szövegek követik a korszak irodalmi normáit, de tükrözik a kortárs beszélt nyelvet is. Ízelítőt kapunk a régió nyelvjárásának főbb hangtani tulajdonságaiból: a zártabb magánhangzók kedvelését (í-zés, o-zás), az n palatalizációját, bizonyos szavakban a szóbelseji mássalhangzók (elsősorban az l, ly és s) geminálódását, valamint a szóbelseji mássalhangzók rövidülését emeljük ki, amelyek azonban nem tengenek túl a vizsgált levelekben. Ezek és az olykor ingadozó írásmód alapján azt mondhatjuk, hogy Barkóczy Krisztina írott nyelvhasználata átmenetet képez a dialektus és az irodalmi nyelvi norma között.